Azt gondolom az egyik legnehezebb dologra vállalkoztam. Mégpedig arra, hogy az emberek gondolkodásmódját segítsek átformálni, megreformálni. Nagyon nehéz feladat, hiszen egy felnőtt ember évtizedes gondolkodását, amit a társadalomtól, környezetéből alakított ki, nem egyszerű átalakítani. Ezt látom. Mégis, úgy érzem, hogy nem lehetetlen, és én megteszek minden tőlem telhetőt. Sokszor, mikor hallgatom az embereket, ahogy beszélnek, amilyen szavakat használnak, ahogy gondolkodnak akárcsak a hétköznapi dolgokról, azt érzem, mennyire tökéletesen dolgozott a rendszer azon, hogy beszűkítse a társadalom tudatát. Minden ítélkezés nélkül mondom, hogy nagyon korlátoltan képesek gondolkodni az emberek, és a legtöbbjüknek fogalma sincs róla, hogy a kimondott szavak mekkora jelentőségűek. Éppen ezért vállalkoztam arra a feladatra, hogy megtanítsam az embereknek azt, hogyan tudják a szavaikat, gondolataikat tudatosabban használni ahhoz, hogy megteremtsék azt az életet amire vágynak.
Ha most körbe nézel az életedben, megnézed hol élsz, kikkel veszed körbe magad, milyen a munkád, milyen párkapcsolatban élsz, milyen az otthonod, hogy érzed magad, mind a korábbi gondolataid eredménye. Minden. A legapróbb dolog a te elmédet tükrözi, a te gondolataidat, te érzelmeidet.
A legnagyobb feladatnak azt érzem, hogy megértessem az emberekkel azt, hogy minden egyes dolog, történés, amit az életükben tapasztalnak, saját maguk idézték elő.
Az első dolog éppen ezért az, hogy felelősséget kell vállalni az életünkért. 100%-os felelősséget, ami azt jelenti, hogy senkit nem hibáztathatunk életünk alakulásáért. El kell fogadni, hogy felelősségvállalás nélkül sehova nem jutunk. A felelősségvállalás ott kezdődik, hogy felhagyunk azzal, hogy másokat hibáztatunk. El kell felejteni, hogy más a hibás. Mennyivel könnyebb pedig a kormányt hibáztatni, a főnököt, a tanárt, a buszsofőrt, a párunkat, a szüleinket, igaz?
Nem édesem! Értsd meg, hogy a feladat itt kezdődik! Szokj le arról, hogy mindig mást hibáztatsz, és vállalj felelősséget az életedért. Ha ezt nem teszed meg, akkor mindig ki leszel másoknak szolgáltatva, és a hangulatodat is mindig a külső körülmények fogják befolyásolni.
Most gondold végig, hányszor hibáztattál másokat azért, mert a dolgok másként alakultak, mint ahogy eltervezted. Hányszor volt más a hibás? Ha azon kapod magad a nap folyamán, hogy mérgelődsz valamin, az azért van, mert mást okolsz éppen. Legyen szó a legapróbb dologról, az emberek nehezen értik meg, hogy minden a mi választásunk eredménye.
Ha a főnököd nem adja meg számodra a kellő tiszteletet, nem hibáztathatod, hiszen a te döntésed volt azon a munkahelyen dolgozni. Dönthetsz úgy, hogy más állás után nézel. Választhatsz mást. Persze, időt kell beletenni, hiszen lehet épp a tévéidődből kéne elvenni ahhoz, hogy önéletrajzot írj, hogy álláshirdetéseket böngéssz… Szóval a te döntésed. Ha elviseled a főnöködtől azt a hangnemet, magadba kell nézni, hogy Te mit tehetnél az ügy érdeklében? Vagy bátran odaállsz elé és tisztázod vele, vagy odébbállsz. Ilyen egyszerű. Ugyanez a helyzet vonatkozik bármely kapcsolatra, eseményre. Semmiképp nem az a megoldás, hogy mást hibáztatsz.
Érted már? Ezt jelenti, hogy vállalj 100%-ban felelősséget az életed felett!
A legfontosabb feladat, hogy ezt megértsd, mert vissza kell szerezd a hatalmadat. Ez az első lépés. Ha méltatlan helyzetbe kerülsz, nyugodtan kérdezd meg magadtól:
Mi az, amit nem veszek észre ebben helyzetben? Hogyan tudnám átalakítani ezt és a saját javamra fordítani? Mit tudnék tenni annak az érdekében, hogy ne érezzem áldozatnak magam? Mi az én felelősségem? Mit kell másképp gondolnom, ahhoz, hogy megváltozzon a helyzet? Dobálj fel ilyen kérdéseket, és hidd el meg fog jönni a válasz.
Ez már abban is segít, hogy kikeveredj abból az állapotból, hogy mindig más a hibás.
Ha ez megvan, óriási lépést tettél saját magad érdekében.
Hiszen gondoljuk csak végig. A hibáztatás magával vonzza a panaszkodást, ami egy nagyon alacsony energia. A panaszkodással szintén nem azokat a gondolatokat válaszod, ami az emelkedettebb érzéseket hozná. A panaszkodás a leghaszontalanabb dolog a világon. Kezdd el már ma megfigyelni magad.
Valahogy úgy mondanám, hogy inkább a lehetőséget lásd meg mindenben, hiszen, ha észrevesszük magunkat, akkor már tudunk rajta változtatni. Ráadásul ezek a lehúzó működések, mint a más hibáztatása és a panaszkodás az egészségünknek sem tesz jót.