Szellemi törvények – Ehhez a könyvhöz időnként mindig vissza-visszatérek, szeretem leemelni a polcról. Az előszavából másolok ki egy részletet, hátha megfog téged is…
„Életünket, miként az egész Teremtést, belső rend hatja át. Ezt a rendet a szellemi törvények határozzák meg, melyeknek saját ritmusuk van, s valamennyiünket a Teremtés ezen ritmusa hangol össze. Egész életünk különböző ritmusból áll: belégzés és kilégzés, ébrenlét és álom, aktivitás és pihenés. Egyik sincs meg a másik nélkül, együvé tartoznak, együtt alkotnak egy egészet, együtt adják életünk tartalmát. Nevetni és sírni, egészségesnek lenni és betegnek lenni, adni és kapni, hallgatni és beszélni, dolgozni és lazítani – mind-mind örök váltakozás. A térben és az időben is megtaláljuk a nappal és az éjszaka, a nyár és a tél, a vetés és az aratás, az ár és az apály váltakozásának ritmusát.
Mindennek megvan a maga ideje. Ha a paraszt nem a megfelelő időben vet, nem fog tudni aratni. Fontos tehát, hogy ismerjük ezeket az örök törvényeket, hogy ritmusukat megfelelően fel tudjuk használni. A legkülönbözőbb kultúrákban voltak Mesterek, akik ezekről a törvényekről átörökítették tudásukat az utókorra. Itt az idő, hogy ezt az örökséget magunkhoz vegyük, elrendezzük, és életünket hozzáigazítsuk. Mihelyt felismerem ezeket a törvényeket, szolgálni fognak engem, segítenek, hogy a megfelelő időben tegyem, amit tenni kell, és teljes életet élhessek.
Ezért e könyv voltaképpen nem is annyira tankönyv, mint inkább „életmódkönyv”, amely a teljességhez szeretne hozzásegíteni mindenkit.”